A ragadozó madarak többsége méretükkel, színezetükkel vagy éppen ritkaságukkal nyűgöz le bennünket. Számomra a vörös vércse kiemelkedően érdekes faj,mivel a táplálkozó területeinek és fészkelő helyeinek megteremtése és fenntartása szempontjából kifejezetten „hálás madár”. 

Ez az apró testű, barnás színezetű, ügyes „pocokvadász” egyre jobban urbanizálódik. Nagyon sok városban is megjelent, mint állandó hétköznapi madár. Speciális érzékszervei segítségével eredményes ragadozó, amit csak a hosszantartó hótakaró nehezít meg jelentősen. Elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, főleg gradációs időszakban, de gyakori az ízeltlábúakkal átvészelt időszak.
Az igazán sűrű, erdős területekről hiányzik, viszont ahol bármilyen mezőgazdasághoz kapcsolódó gazdálkodás folyik, potenciális zsákmányterületet talál. A műveléstől függő vegetáció magassága meghatározója a faj jelenlétének. Szárazabb, csapadékszegény időszakban állatokkal legeltetett területen hasonló megélhetést találnak, mint egy árpa vagy búza tarlón. Esős, csapadékos időjárási körülmény esetén a rágcsálók szaporodása nem robbanásszerű, sőt negatív irányú csökkenés tapasztalható. Ebből következik, hogy a tápláléklánc e szintjének degradációja hatással van a felette elhelyezkedő, pontosabban a „ráépülő faj” természetes populációjára.

A természeti és a közvetlen környezeti tényezők sok esetben kiszámíthatatlanok. Ennek a nagyon sérülékeny és néha megjósolhatatlan egyensúlynak a megtartásán munkálkodik a Pro Vértes Nonprofit Zrt.

Természetgazdálkodásának egyik fő célkitűzése a táplálkozó területek és fészkelő helyek fenntartása.
Ez a Zámolyi-medencében komplex napi szintű feladatokat jelent, ami lényegében a „minden mindennel összefügg” elméletet valósítja meg gyakorlatban

A vörös vércsék tekintetében a megfelelő minőségű táplálkozó területen kívül a faj fészkelési sajátosságát is figyelembe kell venni. Az egyik legfontosabb jellemzője e kis testű sólyomféléknek, hogy nem építenek fészket, természetes körülmények közt varjú vagy szarka fészkekben, romos háztetők szegleteibe rakják tojásaikat. Az ily módon költésnek indult madaraknak a költési eredményességét számtalan tényező csökkentette.

Veszélyeztető tényezők közül néhány fontos:
– A varjúfélék által már használt gallyfészkek szétesése
(Erre már a 90-es években a nagy testű sólymok esetében tejes ládákat alkalmazott Viszló Levente és Klébert Antal a nagyfeszültségű traverzeken)
– Kisragadozók és a varjúfélék tojásfosztó tevékenysége.
– Az előzőből származóan a vadászok által, a varjúfélék kártételének csökkentés miatt szétlőtt fészkek.
(Ez már az utóbbi néhány évben nem jellemző a felvilágosító munkáknak köszönhetően)
– Szélsőséges időjárási viszonyok közt mind a kotló madár, mind a tojás, mind a fiókák jobban kitettek a körülményeknek.
( Az ilyen negatív hátasok megelőzése miatt eleinte felülről nyitott költőtálcák, később zárt költőládák alkalmazása vált gyakorlattá)

Érdekességként a fészkelésre közvetett veszélyforrásként muszáj megemlíteni a villamos vezetékek okozta sérüléseket és pusztulásokat. A legveszélyesebb a Csákberényi Öreg-tónál egy vasoszlop. Július hónapban 3 példány áramütést szenvedett vörös vércse került hozzánk. A sérülés mértéke 2 madárnál 1 hét után pusztuláshoz vezetett. A 3. példány pillanatnyilag is él, viszont egyik lába körülbelül 2 hét elteltével leszáradt, teljes önálló madár sajnos már soha nem lesz belőle.

A vércsék fészkelésének elősegítésére többmint 10 éve történnek erőfeszítések. Az első időszakban leginkább varjú illetve szarka fészkek lettek alulról csibedróttal megerősítve és ágvillába helyezve, valamint fából készítettünk felülről nyitott költőtálcákat. A varjú fészkek hátránya,hogy pár év múlva szétesik, túlságosan szétszárad. A nyitott fatálcákból akár egy költési szezon alatt a szél kifújta a sóder fészekanyagot. 5-6 éve kezdtünk el zárt tetejű, egy nagyobb C-típusú odúhoz hasonló költőládákat használni, amiket inkább a fák törzsére erősítünk

Ezek a ládák azért praktikusabbak, mert az időjárási körülmények ellen sokkal jobban megvédik a madarat, tojást, fiókát egyaránt.
Évről évre, a folyamatos ládakihelyezések következtében, egyre több vércsét lehet látni a térségben.
A tavalyi év rendkívül esős időjárása a fiókák számának addigi exponenciális növekedését erősen megtörte. 2010-ig kihelyezett ládák száma 40 darab, melyekben 3 fészekaljból 8 fióka repült ki.
Ez év januárjában a fészekanyag cseréje már igen indokolt volt a fészkelés megkezdése előtt.
Nagyon összetömörödött, a madarak nem tudják kaparni és a sok köpet és zsákmánymaradvány a ládában feltelt, kevés helyet hagyva a fészkelésre.

2011-re a 40 darab ládából leesett, vagy megrongálódott 5 darab. A fészkelésre alkalmas 35 láda közül 12-ből 60 fióka nőtt fel é s repült ki, egy 4 tojásos fészekalj bezápult.

Az idei esztendőben az Agrár Környezetgazdálkodási célprogramon keresztül még további 52 darab költőláda került kihelyezésre a natúrpark területén.

Reményeink szerint a sok munka és erőfeszítés a 2012-es évben még több eredményt hoz a vörös vércsék fészkelő állományában.

Szerkesztette: Szalai Gábor